• Image

Dobosi Pincészet

A Dobosi család hivatalos források szerint már az 1700-as évektől aktív szereplője a falunak és a helyi szőlő és borkultúrának. Dániel az Édesapa és Ilonka, az Édesanya megálmodták a saját borászatukat, majd 1988-ban megépítették a pincét, a következő évben pedig kiléptek az állami szövetkezetből és munkához láttak. A szülők hitét és elkötelezettségét a legjobban az bizonyítja, hogy alig 1 hektár szőlő mellett akkora pincét építettek, amibe 15 hektáros birtokméretig elfértek. A gyerekek roskadoztak annak a súlya alatt, hogy determinálva van a jövőjük és nincs más kiút, mint a kemény munka. Ezt gyerekként annyira nem élvezték, főleg a nyári szünidőben, amikor minden osztálytársuk lubickolt a Balatonban, ők meg izzadtak a szőlőben. Eljött az a pont, amikor lehetőségük volt „kiszakadni” a család és munka kötelezettsége alól és maguk választhattak, hogy milyen irányban indulnak el. Lehetőségük adódott kicsit távolabbról ránézni az addigi életükre, és arra, amitől el akartak távolodni. Egy kis kerülőút után úgy érezték, hogy ennél közelebb sosem voltak azokhoz az értékekhez, melyeket otthagytak. Utána szabad akaratból álltak be és nem segítségként, mint addig, hanem felelős tulajdonosként. Nagyon felnéznek a szüleikre, hogy engedték őket szabadon dönteni, nem kényszerítették arra, hogy az Ő életüket éljék, ezáltal beteljesült a közhelyesnek tűnő, de igaz mondás: amit elengedsz, azt nagy eséllyel visszakapod!



Kizárólag a Borhálónál

Iratkozz fel hírlevelünkre